Prológus

Sziasztok! Igen, megint én, igen, megint valami újdonság. Remélem elnyeri a tetszéseteket, ha igen jelezzétek nekem! Nem is húzom tovább a szót, Jó olvasást mindenkinek!

PROLÓGUS

Szombat este van. Igazából nem is tudom, mit utálok a szombat estében. Na igen, azt amit a velem egykorúak imádnak benne. Oda mennek ahova akarnak, azzal akivel akarnak, annyit isznak amennyi jól esik nekik, akkor érnek haza amikor csak szeretnének. Talán ezt utálom az egészben. Nekem nincs senkim, akivel kijárhatnék szombatonként leszámítva persze Gigi-t, aki nem szívesen megy el velem sehova, még akkor sem, ha én vagyok a legjobb barátnője. A szombatokat általában otthon töltöm, az ágyamban a laptopommal. Drake és én elég rég óta barátok vagyunk, de az utóbbi időben mintha valami megváltozott volna. Gigi mindig megjegyzi, hogy igazán elmehetnék vele máshova is a filmkölcsönzőn kívül, de hidegen hagy az, hogy elmenjek vele randizni. Elvégre semmiről nem maradtam még le. 16 éves vagyok. (Oké, leszámítva azt, hogy még sosem csókolóztam, nem volt még barátom, nem hívott még el egy fiú sem moziba -pedig az tényleg jó lenne- sőt, ha jobban belegondolok Drake-en kívül nem is szoktam fiúkkal beszélgetni.)

- Hello Kay!- int a webkamerába Gigi, majd lehasal az ágyán.- Biztos nincs kedved eljönni a Panamába?

Hm.. a Panama. A város egyetlen, értékelhető szórakozóhelye.

- Inkább kihagyom, de azért érezd jól magad- mondom, majd egy mosolyt erőltetek az arcomra.

- Ugyan már Kay! Gyere el! Lépj ki a komfortzónádból!

- Ömm.. tényleg nincs kedvem menni. Nem érzem valami jól magam ma este- mondom, majd felmutatom a mellettem heverő zsebkendős dobozt.

- Kár, pedig Justin is ott lesz!- mondja izgatottan.

Justin. A suli kosárcsapatának vezetője, ami igen, valóban sablonosan hangzik, de elhihetitek én tényleg nem egy sportolót akartam kifogni, hanem valakit aki művészlélek, szeret moziba járni, olvasni és esetleg még tud zenélni is. Mondanom sem kell mennyire kívül esik a komfortzónámon az, hogy egy Justin-féle emberrel beszélgessek. Na meg különben is, én lennék az utolsó ember, akit bemutatna a csapattársainak.

- Hidegen hagy Justin- mondom, megküzdve a hatalmas gombóccal a torkomon. A vonal másik oldalán Gigi hangos nevetésben tör ki.

- Ez jó volt- mondja.

- Ne legyél ilyen!

- Olyan izgalmas! Ma éjfélkor hirdetik ki a Hazudósokat, akik idén bekerülnek az élőadásba!

- Mhm, ez remek.

- Most mi a bajod? 

- Semmi Gigi, de most mennem kell. Kezdődik a film és még fel kell hívnom Drake-et- mondom egyhangúan.

- Én is jelentkeztem Hazudósnak! 

- Tessék? De hiszen azt mondtad hülyeség! És hogy veszélyes!

- Rájöttem, hogy néha megéri kockáztatni. 

- Mhm, értem.

- Te nem akarsz jelentkezni? 

- Kivel beszélsz?- szólal meg a másik oldalról egy ismerős hang.

- Csak Kaylennel- feleli Gigi. 

- Ugyan már, Kaylen sosem fog jelentkezni.

- Mennem kell- mondom. 

- Justin várj meg!- kiáltja Gigi, én pedig leteszem a telefont.

Persze, mindig én vagyok az, aki semmire nem képes, mindig én vagyok az, akit senki nem vesz komolyan és én vagyok az is, aki minden hétvégét egyedül tölt otthon. Én vagyok az a lány, aki sose megy el otthonról Szilveszterkor, én vagyok az akit mindenki egy senkinek tekint. Én egy senki vagyok.

- Helló Kaylen!- vigyorog a kamerába Drake.- Idegesnek tűnsz.

- Mennyi időbe telik, amíg ideérsz?

- Talán tíz perc, miért? 

- Éppen próbálok kilépni a komfortzónámból- mondom, majd lehajtom a gépem fedelét és magamra kapom a pulcsimat, felhúzom a csizmám, írok egy üzenetet anyáéknak, hogy moziba megyek, tizenegyre itthon leszek, majd kilépek a házból és várom, hogy Drake megérkezzen.